Gyakornok - Beszállítómenedzsment Kelet-Európa területen [Hungary]


 

Innovatív munkakörnyezet, változatos feladatkör Csapatunk a VW-konszern beszerzését támogatja, többek között az alkatrész-beszállítókkal kötött beszállítói szerződésekkel kapcsolatban. Ennek keretében célunk, hogy a beszállítók által gyártott alkatrészek határidőre megkapjanak minden szükséges jóváhagyást a VW-csoport megfelelő területeitől, és elkezdjék azok szeriagyártás előkészítését, sorozatgyártását, valamint meghatározott időpontokra beszállítását. Ebből fakadóan szakembereink rendszeres kapcsolatban vannak egyrészt az alkatrész-beszállítókkal, másrészt a VW konszern, és az Audi különböző szakterületeivel, intenzív kommunikációt folytatnak velük mind az online térben, mind személyesen. Ahhoz, hogy gyorsan átlássa a vásárolt alkatrészek gyártási folyamatokat, alap elvárás a komplex gondolkodás, akár évekkel előre. Sőt, ismernünk kell a prémium kategóriás Audi belsőégésű motorokat, és az alkatrészek funkcióját, technológiáját. Stratégiailag fontos és egyben a konszernben szerteágazó tevékenységünknek köszönhetően aktívan hozzájárulunk a vállalat beszerzési stratégiájának fejlődéséhez és részesei lehetünk az iparág dinamikus változásainak. Ha jól érezné magát ebben a szerepben és dolgozna nemzetközi, nagyvállalati környezetben, akkor csatlakozzon a beszerzés fiatalos, támogató csapatához, és dolgozzon velünk a közös célokért!
Következő feladatok várnak Önre # Beszállítómenedzsment feladatok támogatása # A beszállítóknál folyamatban lévő projektek riportjainak nyomon követése # Szakmai érdeklődés a gyártási folyamatok és összeszerelési folyamatok iránt # Döntési dokumentumok és állapotlapok létrehozása # Együttműködés a projektekben # Kapcsolattartás beszállítókkal informatikai rendszereken keresztül # Felkészülés, szervezés és nyomon követési beszélgetések a csapatban- Projektterv létrehozása és nyomon követése # Új folyamatok és módszerek kidolgozása # Dokumentumok frissítése és áttekintése # Az ellenőrzés előkészítő feladatai # Vezetői dokumentumok felülvizsgálata, frissítése # Adminisztratív feladatok (értékelések, prezentációk stb.)
Ön az ideális jelölt, ha #BSc vagy MSc tanulmányokat folytat, és aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (műszaki vagy gazdasági tanulmányok) # Legalább heti 3 munkanapot vállalni tud # Legalább 9 hónapot el tud tölteni gyakornokként # Magabiztosan kezeli az MS Office programokat # Legalább kommunikációs szinten beszél németül vagy angol # Precíz, megbízható, szorgalmas # Szeret és tud Excellel illetve PowerPointtal dolgozni # Magas szintű német vagy angol nyelvismeret előnyt jelent
Amit kínálunk 


 

.

Post a Comment

Previous Post Next Post

Sponsored Ads

نموذج الاتصال